Ez a városka, a viharos szelek helye, már rengetegszer adott otthont szörfversenyeknek és bajnokságoknak. Tavaly a spanyol szörfbajnokságot El Médano-ban tartották, sok induló lovagolta meg itt az egy- másfél méteres hullámokat. A versenyzőknek különböző figurákat, ugrásokat is be kellett mutatniuk. Minden évben tartanak itt bajnokságokat és különböző versenyeket.
A vízi sportok közül a motorcsónakkal húzott ejtőernyőzés is egyre népszerűbb manapság. A vendégek legkönnyebben a TF1 autópályáról dél felől közelíthetik meg El Medano-t.
Ez a part Tenerife a legnagyobb természetes partja, El Médano 2 kilométer hosszú stranddal büszkélkedhet, amely egészen Montana Roja-ig ér. Ezért is van itt olyan sok ember. Ez a város egykor halászfalu volt, de mostanra igazi üdülőhellyé nőtte ki magát.
Playa de las Amercias és Los Cristianos a két szomszédja, így ha ott nyaralunk, könnyen ellátogathatunk ide is.
El Medano - Vörös hegy
Meg kell említeni a 166 hektáron elterülő védett területet, amelyet Vörös Hegynek hívnak. Ez egy vöröses homokos vulkáni kráter, amely a tengeri eróziótól csaknem teljesen lelapult. Száraz körülményei lehetővé teszik, hogy sok madár fészkeljen errefelé. Egy másik védett terület errefelé a Bare hegy, egy vulkáni kúp, amelynek van egy közel 1 kilométer átmérőjű krátere. Itt is sok madárfaj fészkel, amelyekben gyönyörködhet az ide látogató.
El Medano szörfbázisok
El Medanoban számtalan szörfbázis és szörfiskola áll rendelkezésünkre. Statisztikák szerint körülbelül 6 olyan nap van az évben (!) amikor nem szeles az idő.